The Stroop effect — measure your cognitive control and processing speed.
1935-ben John Ridley Stroop olyan kísérletet tett közzé, amely máig a pszichológia legjobban ismételhető vizsgálatai közé tartozik. Színneveket mutatott az embereknek, nem egyező színnel nyomtatva — a „piros” szót kék betűkkel —, és arra kérte őket, nevezzék meg a betűk színét. Az emberek lelassultak, és lényegesen gyakrabban tévedtek, mint amikor a szó és a szín egybeesett.
Az ok az, hogy az olvasás az írástudó embernél olyan mértékben automatikussá vált, hogy egyszerűen nem lehet kikapcsolni. A szó jelentése előbb olvasódik el, mint ahogy eldönthetné, egyáltalán szüksége van-e rá, és versenyezni kezd a helyes válasszal.
Az egyező és nem egyező feladatok közötti időkülönbséget Stroop-interferenciának nevezik, és a kognitív kontroll mérőszámaként szolgál — annak a képességnek a mércéjeként, hogy elnyomjuk az automatikus, de oda nem illő választ a szükséges javára. Ez az egyik központi végrehajtó funkció, amelyért a cinguláris tekervény elülső része felel a homloklebenyi kéreggel együtt.
A Stroop gyakorlatilag minden írástudó felnőttnél működik, és szinte nem edzhető. Meg lehet tanulni kissé gyorsabbnak lenni, de maga az interferencia sehová sem tűnik el. Beszédes, hogy az olvasni éppen tanuló gyerekeknél a hatás gyenge — az olvasás automatizálódásával együtt nő.
A teszt eredménye mindkét mutatót figyelembe veszi, mert könnyen felcserélhetők: kattinthat nagyon gyorsan a hibák árán, vagy nagyon pontosan az idő árán. A kutatók ezt a sebesség és a pontosság kompromisszumának nevezik, a legjobb résztvevők pedig magas pontosságot tartanak anélkül, hogy feláldoznák az ütemet.
A Stroop-feladat változatait a klinikai neuropszichológiában a homloklebenyi funkciók felmérésére, a figyelemkutatásban, az érzelmi változatot pedig — ahol színek helyett érzelmileg telített szavakat használnak — a szorongásos zavarok és a függőségek vizsgálatában alkalmazzák. Az egyszerű ötlet meglepően termékenynek bizonyult.